EasyCookieInfo

VIII. Fehérvári Táncfesztivál

2019. május 25-én VIII. alkalommal rendezték meg a Fehérvári Táncfesztivált. Az idén erre a MOL Sportarénában került sor, mert az eddigi helyszíneket kinőtte ez a színvonalas program. Az első fesztiválokat a KÖFÉM Kultúrban, majd a Művészetek Házában tartották.
Iskolánkat – mint minden évben – a Szamóca Táncegyüttes képviselte „Kalocsai táncok” c. koreográfiájukkal. Idén is szuper volt a hangulat, nagyon sok stílus képviseltette magát, mi voltunk az egyetlen néptáncos csapat. Láthattunk modern táncokat, balettet, ír csapatot, hastáncosokat, jazzt, baba-mama produkciót, salsát, hip-hoppot, felléptek a Fehérvár Táncosa döntősei és nyertese és az elmaradhatatlan Csillag Fitt Táncstúdió táncosai, akikkel évről-évre itt találkozunk, és akik rendre óriási sikert aratnak, tekintettel arra, hogy senior korukat meghazudtolva vidám, élénk, akrobatikus látványelemekkel megtűzdelt boogiet adnak elő.
A fellépők – hála a szponzoroknak – minden évben valami kedves ajándékot kapnak. Az idén a szamócások mézet vihettek haza (Homajovszki László méhész felajánlása).
Minden szamócást dicséret illet, de külön ki kell emelnem Bőke Petit, aki betegen eljött, hogy a párja is felléphessen. Köszönjük Peti!

 

Képek